Előzetes bejegyzései



2012. máj. 2. 10:37 - írta pingi

Divergent /A beavatott/ 2. rész, aztán Graceling 3. rész, Revenants 2. rész, Abandon /Elhagyatva/ 2. rész

Mortal Instruments /Végzet ereklyéi/ 5. rész, az In Honor valami iszonyatosan feelgood doognak látszik a szomorú háttere ellenére, a Sweet Evil-nek imádom a borítóját aztán majd kiderül milyen lesz, míg az Of Poseidon abszolút várós sztori



2012. ápr. 14. 11:20 - írta pingi

A felső sor most a nagyon várós, az alsó az csak amolyan szemezgetés. Holly Black-től a Curse Workers 3. részét időközben már elolvastam (talán ma még tudok is írni róla, ha nem, akkor ez elmarad örökre), Kelley Armstrongtól a Darkness Rising 2, hát amolyan folyamatban levő dolog éppen (elkezdtem, de aztán találtam mást). A Take a Bow azért fontos, mert Elizabeth Eulbergtől már olvastam a Prom & Prejudice c. könyvet, amit nagyon szerettem. The Immortal Rules pedig Julie Kagawa... kell ennél több?

Alsó sorban a The Selection gyönyörűborítós, és már csak ezért is szeretném elolvasni, remélhetőleg a tartalom is hasonlóan jó lesz. A Chosen Ones szintén szépborítós, meg disztopikus, szóval érdekelhet az is. Hannah Moscowitzal pedig már szemezgetek egy ideje, szóval ez a Gone, Gone, Gone pont kapóra jön, hogy talán olvassak tőle valamit. A Breaking Beautiful pedig elég komoly témákat boncolgat, de néha kell ilyen is.



2012. márc. 16. 10:50 - írta pingi

Nagyon ügyes vagyok, hogy így március közepe táján, mikor már lassan a könyvek fele megjelent, eszembe jutott, hogy fel kellene töltenem ide az én kis várólistámat. Tényleg kicsi, mert több könyv nem is túlságosan érdekel engem a márciusiak között, tulajdonképpen még ezt a 8 könyvet is viszonylag nehéz volt összeszednem.

A felső sor szokásosan a folytatásoké. Egyrészt itt van a Gallagher Girls várva-várt (és tényleg!) ötödik része! Tudom, hogy néha kicsit vegyesek voltak az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, az első részt egyáltalán nem szerettem, a többit meg egyre jobban, most pedig ott tartok, hogy szerintem még ma neki fogok állni ennek a résznek! Aztán a Hex Hall harmadik része várós nagyon, pedig tulajdonképpen sosem voltak nagy elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, és éppen ezért még csalódni sem csalódtam soha. A Dark Divine harmadik része túlzottan nem érdekel, főleg mivel az első része tetszett, a másodikat pedig elég nagy csalódásként éltem meg, a harmadikat pedig még mindig nem tudom, hogy elkezdjem-e. Most úgy érzem vannak nála fontosabbak is... Körülbelül hasonlóan vagyok a Goddess Test második részével is, de majd meglátjuk.

A második sor kezdődik egy Kristen Hubbard-dal, ő ugye Contemps írónő és az első könyve, a Like Mandarin tetszett, a Wanderlove pedig még jobbnak tűnik, szóval várós! A Temptation of Angels azért van itt, mert nekem tetszett Zink-től a Prófécia, és lehet hogy ez még jobb is lesz. És Pretty Crooked és a Slide pedig nem tudom már mikor és miért kerültek fel egykoron a várólistámra, de most igazából valahogy egyikőjük sem érdekel, és sajnos jobbat sem találtam egyelőre.



2012. febr. 8. 23:10 - írta pingi

Íme a februári várólistám, igaz a januárival sem állok úgy ahogy szeretnék, de azért igyekszem legalább olvasni, ha már a blogfrissítésre ennyire nem marad energiám...

A felső sorban folytatások, februárban jön a Delirium második része, a Wither folytatása, az Iron Witch következő része és az általam legjobban várt, mindenki más által pedig kevéssé ismert Rachel Morgan 10. kötet, amiben remélem nem fogok csalódni, mert kaphatunk most egy teljes újrakezdést, ami elsülhet vagy nagyon jól, vagy katasztrofálisan.

Alant van egy Melissa Marr, aztán egy abszolút feelgood cuccosnak kinéző és jó hosszú címet viselő The Fine Art of Truth or Dare, majd egy Lisa McMann és egy újabb hosszú cím, The Catastrophic History of You and Me, utóbbiről nem tudom megállapítani, hogy mennyire lesz feelgood; vagy vicces lesz, vagy nagyon szomorú, vagy csak megbűvölt a gyönyörű borító, és korántsem fogom azt kapni, mint amit beleképzeltem.



2012. jan. 17. 10:57 - írta pingi

Annak ellenére, hogy alig jut időm az olvasásra, a januári leendő kedvenceket alig sikerült nyolcra lecsökkentenem, mert ezeken kívül még pontosan 10 könyv van a várólistámon. De azért igyekeztem azokat kiválogatni, amiket ténylegesen el is fogok egyszer olvasni, remélem sikerül:)

A legjobban várós Cynthia Hand-tól a Hallowed (Unearthly 2!!), aminek az első részét tavaly nagyon imádtam, azóta pedig meg is jelent már magyarul, Angyalsors címmel, és mindenkinek csak bőszen ajánlani tudom. Aztán ott van Beth Revistől az Across the Universe2, A Million Suns, ami részemről szintén nagyon várós (tulajdonképpen már vígan olvasnám, ha nem kezdtem volna bele valami másba...). Aztán Fantaskey-től a Jessica második része is nagyon várós, bár még mindig nem olvastam el az esküvős novellát, na talán majd most. A Nightshade harmadik részére pedig most túlságosan nem vágyom, de ezt a sorozatot sem ártana befejeznem végre...

Aztán van itt egy friss John Green, akitől eddig mindent imádtam, szerintem ezután is így lesz. Akad még egy Tempest címet viselő, elsőre furcsa időutazós könyv. Azért furcsa, mert fülszöveg alapján nem mondanám, hogy tetszik, de imádom az időutazást és ezért mindenképpen kell neki adnom egy esélyt. Az Under the Never Sky egy új sorozatindítás, és igazából 5 másik ilyet is választhattam volna ide, de most ez tetszett legjobban. A Bittersweet-től pedig nem tudom pontosan mit kellene várnom, de Sarah Ocklertől egyszer már teszett a Fixing Delilah, ennek pedig tetszetős fülszövege és borítója van, és egyszerűen csak kíváncsi vagyok rá.

A kimaradtakat is soroljam? Marissa Meyer: Cinder, Brody Ashton: Everneath, Megan Miranda: Fracture, Janet Lee Carey: Dragonswood, Megan Crewe: The Way We Fall, Holly Cupala: Don't Breathe a Word, Avery Williams: The Alchemy of Forever, Jennifer R. Hubbard: Try Not to Breathe, Eileen Cook: Unraveling Isobel, Sarah Prineas: Winterling.



2011. dec. 7. 21:24 - írta pingi

Egy kicsit megint elmaradtam a blogolósdival, ma próbáltam mondjuk behozni, de még mindig van 3 könyv amit a napokban olvastam, és még kellene róluk valami apróságot összehozni ide (Alexandra Adornetto: Hades, Tahereh Mafi. Shatter Me és Melissa Walker: Small Town Sinners), de erre ma már nem fogok sort keríteni. Viszont mivel még december eleje van, mégiscsak összeszedek néhány érdekességet az ehavi megjelenések közül. Engem konkrétan nem sok minden érdekel most, a jövő év eleje már egy picit várósabb lenne...

A Clockwork Prince például már megjelent, már a polcomon is van, csak kedvem nincs sok hozzá, de majd a közeljövőben:). A Shattered Souls nem tűnik rossznak, de nem is merek túl sokat várni tőle, mert gyönyörűségesen meseszép borítója van, és ez nem mindig jó előjel. A Catching Jordan nálam a hónap feelgood cuccosa, míg a Touch of Power egy új Maria V. Snyder sorozat lesz, én pedig már a Poison Study óta tervezem, hogy olvasnék tőle valami mást is...

Az alsó sort azért válogattam össze, mert valamiért ezek is a wishlistemen voltak, de így utólag visszagondolva már nem tudom egészen pontosan, hogy miért, mert valószínűleg egyiket sem fogom elolvasni.



2011. nov. 1. 16:26 - írta pingi

Múlt hónapban ez is kimaradt persze, de azért most nem felejtettem el összeszedni a novemberi friss megjelenéseket. Nem hiszem, hogy 4-nél többet elolvasnék mondjuk közülük, mert most az a tervem, hogy az itthon porosodó könyvek közül válogatok, de majd kiderül:)

Azért a legelső a mai napom megjelenő Crossed (a Matched folytatása Ally Condie-tól) mindenképpen várós, mint ahogy The Pledge is, amit meg azért kellene elolvasnom végre, mert Kimberly Dertingtől már amúgy is akartam már valamit olvasni, és akkor most itt a nagyszerű lehetőség. A Saving June az Contemps, meg már amúgy is itt pihen a polcomon. A Shatter Me pedig nálam a hónap megjelenése, lenyűgöző történettel, és egyébként várható a magyar megjelenés is!

Ami az alsó sort illeti, ezek mind valamikor felkerültek a várólistámra, de annyira azért nem várom őket, hogy valóban sort is kerítsek rájuk a közeljövőben. A Don't Expect Magic az iszonyat aranyos sztorijával nyert meg magának, mekkora aranyosság már, hogy az átlagos csajról kiderül, hogy örökölte a tündérkeresztanya gént, és valaki máson kellene segítenie, mikor neki is bőven megvannak a maga problémái. A Darker Still valószínűleg ott vett meg, hogy a fülszöveg kezdő sora három kedvenc regényemet vegyíti, a Faking Faith pedig valamikor a contemps weboldalon lehetett kiemelve és azért figyeltem fel rá. A Little Women and Me pedig szimplán aranyosnak tűnik, persze ez még elsülhet jól is, meg rosszul is.



2011. aug. 30. 23:13 - írta pingi

Ami ezt a hónapot illeti, egyrészt nehezen választottam össze nyolc könyvet, azért is, mert már megint sokmindenből tudnék szemezgetni, másrészt pedig mert annyira azért egyik sem érdekel most... Csak az első 5 :) A maradék hármat pedig 8 olyan új megjelenés közül válogattam össze, amik szépek, meg jónak tűnnek, de azért nem halok bele, ha kimaradnak :D

Ami az első 5 könyvet illet: A Sweet Venom az Tera Lynn Childs, aki a Fins és az Oh My Gods miatt is nagy kedvenc, nem kérdés, hogy NAGYON várom az új sorozatát. A Shut Out az Kody Keplinger, aki pedig DUFF miatt kedvenc (a DUFF pedig konkrétan annyira kedvenc, hogy tavaly decemberben olvastam, de azóta is állandóan a fejemben van, és egész biztosan újraolvasom még). A Lola and the Boy Next Door pedig szintén az írója miatt került fel a listámra: Stephanie Perkins-nek köszönhetjük Annát és az ő várvavárt franciacsókját. Az All These Things I've Done pedig Gabrielle Zevin, akitől még nem olvastam semmit, csak akartam, az Elsewhere-t, meg a Memoirs of a Teenage Amnesiac-ot (utóbbinak a filmváltozatát már elkezdtem, csak én Horikita Makit annyira sosem szerettem...). A Stay With Me-ről pedig olvastam egy hihetetlen aranyos könyvajánlót, már nem is emlékszem hol, de körülbelül azonnal a várólistámon landolt.

Ami az utolsó három könyvet illeti, ezekkel a könyvekkel szemezek még a hónap megjelenései közül; ezekből választottam ki hármat: Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer; Jocelyn Davies: A Beautiful Dark; Erin Morgenstern: The Night Circus; Amber Argyle: Witch Song; Rae Carson: The Girl of Fire and Thorns; Jennifer Castle: The Beginning of After; Laini Taylor: Daughter of Smoke and Bone; Maureen Johnson: The Name of the Star.



2011. aug. 1. 18:59 - írta pingi

A felső sor ebben a hónapban megint a folytatásoké. Alig egy évvel a Once a Witch olvasása után végre megtudom hogyan folytatódnak Tamsin kalandjai, én most konkrétan ezt várom legjobban! Aztán végre megismerjük a legkisebb Fuentes testvérkét is a Chain Reaction-ben, majd pedig jön a Vámpírakadémia spinoff, a Bloodlines első része is, Richelle Mead-tól. Alexandra Adornetto-tól a Halo folytatására most valamiért annyira nem áhítozom, de tetszett az első rész, és rajta volt a várólistámon, úgyhogy ide is felkerült.

A Want to Go Private? az Contemps, ezért kötelező. Kicsit most el vagyok maradva a contemps-regények olvasásával, de ez a könyv is nagyon várós, szóval remélem hamarosan mindent tudok majd pótolni. Az Epic Fail az a hónap feelgood cuccosa, nagyon bírom a címét is, meg a borítóját, és a tartalom is eléggé a Büszkeség és balítéletre hajaz, vagyis remélem szuper lesz! Az Anna Dressed in Blood egy izgis sorozatkezdésnek ígérkezik, míg a The Near Witch egy egyke kötet, de sok jót írtak róla.

És lemaradt a top8-ból egy Lisa McMann kötet, The Unwanteds. Mesekönyvnek volt beharangozva, és sokáig nem is nagyon érdekelt, de aztán győzött az, hogy McMann-t nagyon szeretem, meg a fülszövege alapján ez sem hangzik annyira rossznak. Szóval valószínűleg ezt is el fogom valamikor olvasni.



2011. júl. 2. 11:42 - írta pingi

Mondtam, hogy a július sokkal várósabb hónap, mint a június volt, gyakorlatilag alig bírtam 8ra csökkenteni a listámat. Tényleg:)

Először is a felső sorban csak folytatások vannak, első helyen a Fins második része <3 Tera Lynn Childs-ot tavaly augusztusban fedeztem fel magamnak, azóta várom a Fins folytatását. Azóta persze csekkoltam az istenes sorozatát, meg felvettem várólistára a szeptemberben megjelenő Medusa Girls első részét is. Van még két idei chick-lit sorozata is, de ahhoz még nem volt túl sok kedvem, hogy megpróbáljam. Nehogy elmúljon a varázs, vagy valami.

Aztán ott van Meg Cabot-tól az Insatiable második része, az Overbite. Az első részben pozitívan csalódtam, ezért van második helyen a folytatás. A Forever is a listán, mert bár a Shiver-t szerettem, a Lingert meg kevésbé, attól még kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a befejezés. A Wolfsbane meg azért van ott, mert időnként megfeledkezem arról, hogy mi nem tetszett, és most valahogy van kedvem elolvasni a második részét is a Nighshade-nek. Lehet hogy nem fogom, de azért most itt van a listán.

A második sor első kettője nem volt kérdéses, mert júliusra is akadt két Contemps megjelenés, a Small Town Sinners az egész Contemps-mezőnyben a legszebb borítóval ékeskedik, és gyakorlatilag amióta felfedeztem magamnak az oldalt, azóta ennek a könyvnek a megjelenését várom. Amúgy is nagyon le vagyok most maradva a Contemps-szel, szóval lassan olvasni kellene azokat is...

A Ripple furcsán került fel a wishlistemre, mert az úgy volt, hogy én a Forgive My Fins óta áhítozom valami sellős olvasmányra, és már jó előre kinéztem magamnak a Lost Voices (by Sarah Porter) című könyvet, ami szintén ebben a hónapban jelenik meg, és úgy volt, hogy rajta lesz ezen a várólistán is. Aztán megláttam a Ripple borítóját, meg a történetét, meg hogy szirénes, és Mandy Hubbard-dal amúgy is szemeztem már a Prada és Prejudice miatt, és valahogy az egész sokkal jobbnak tűnik, mint a Lost Voices, úgyhogy ezért van ez itt.

Cyn Balog-tól pedig szintén ezer éve szeretnék olvasni valamit, a Starstruck pedig határozottan nem tűnik rossznak, hogy végre valamit megkaparintsak tőle. Aztán majd meglátjuk :)

 

Aztán még néhány szót azokról a könyvekről, amik a hónapban jelennek meg, de lecsúsztak a 8ról. Szóval ott van Sarah Porter-től a Lost Voices, ami habos-babos hableányos, én meg szeretnék ilyesmiket olvasni, szóval előfordulhat, hogy még csekkolom.

Aztán elolvasam Carrie Harris-től a Bad Taste in Boys fülszövegét, és kb szakadtam. A zombiirodalom is vonz egy picit, csak kevés az olyan, ami tényleg tetszik is. Na ez konkrétan az, hogy az edző szteroidokat ad a csapatnak, amitől mindenki húsevő zombivá válik, a főszereplő csaj pedig komolyan kezd aggódni az épségéért.

Jelenik még meg egy Jennifer Echols kötet is, Love Story címmel, és gondoltam, hogy azt is kellene csekkolni, főleg így a Going Too Far után. Meg az újdonságok között szerepel egy Lauren Barnholdt kötet is (Sometimes It Happens), és tőle is szeretnék majd egyszer olvasni valamit... Hát ennyi :) Jó lenne, ha nyáron több időm lenne olvasni, mert sosincs annyi időm, hogy mindenre sort kerítsek amit elterveztem...



2011. jún. 1. 14:32 - írta pingi

Most úgy alakult, hogy ugyan összeollóztam 8 könyvet, nehogy kimaradjon a június, de igazából egyik megjelenés sem életbevágóan fontos nekem.

A felső sorban az első kettő az Contemps, Lisa Schroeder egyik verses regényével már találkoztam korábban, a contemps miatt valószínűleg sort kerítek a következőre. A Sharks & Boys annyira gagyi címmel és borítóval van megáldva, a történet meg gyakorlatilag egy Trapped, csak tengeren és más problémákkal. Szóval most ez annyira nem hoz lázba.

A második kettő azért van egymás mellett, mert annyira hasonlóra sikeredett a borítójuk. Amúgy csak az Hourglass volt a várólistámon, ami egyébként egy újabb sorozat első része, nagyon megragadó fülszöveggel, és tetszetős borítóval.

A Hereafter is sorozat lesz, hallottam már róla jót-rosszat, mindenesetre megpróbálom, aztán majd lesz amilyen lesz. Sok reményt mondjuk nem fűzök hozzá :D A Ten Things We Did (and Probably Shouldn't Have) már a címe miatt is tetszik, meg ez néz ki a hónap feelgood könyvének, strandra jó lesz.

A Summer's Crossing egy Iron Fey sztori, ami remélhetőleg hosszabb lesz, mint a Winter's Passage volt. Nagyon szeretem ezt a világot, meg Puck-ot is, a borítót meg egyenesen imádom, szóval ez biztosan jó lesz. Az Uncommon Criminals (Heist Society #2) meg kakukktojás, mert még az első részt sem olvastam el, de ez egyfajta figyelmeztetés magamnak, hogy most már nagyon ideje lenne... Meg inkább ezt teszem ki, mint mondjuk egy Dead Rules-t, vagy bármelyik másik júniusban megjelenő könyvet. Mert igazából alig van olyan, amit tényleg várnék most. Megnyugtatásként, a július SOKKAL jobb lesz :)



2011. máj. 3. 17:10 - írta pingi

Most egy kicsit el vagyok csúszva, úgy mindennel, csak az olvasással nem. Perpillanat 5 könyv vár arra, hogy megemlékezzek itt róluk, de legközelebb hétvégén lesz csak ilyesmire időm, addigra meg talán már többen is lesznek. De addig is összeszedtem újabb 8 címet, most a májusban megjelenő könyvekből.

Kim Harrison-tól a Something Deadly This Way Comes már múlt hónapban is itt figyelt, csak sajnos áttolódott a megjelenés májusra :( Ez mondjuk a kisebbik baj, mert addigra talán befejezem a Pale Demont, és nem lesz az, hogy két Kim Harrisont olvasok egy időben; viszont nagyobb kár, hogy a Chain Reactiont (by Simone Elkeles) is még májusi könyvnek mentettem le például, de az most már csak augusztusra várható a goodreads szerint.

A Between Here and Forever az Contemps, meg Elizabeth Scottal már egy jó ideje szemezek, konkrétan még három könyve van várólistán nálam, de erre már csak a contemps challenge miatt is mindenképpen sort kell kerítenem, és aztán majd meglátjuk lesz-e részemről folytatás.

A Beauty Queens azért érdekel, mert Libba Bray, és tőle nagyon szeretem a Gemma Doyle-sorozatot, a Graveminder pedig azért, mert Melissa Marr, tőle pedig tetszett a Wicked Lovely sorozat (eleje...), és mindkét írónőtől szívesen olvasnék mást is.

A Starcrossed és a Die for Me pedig olyan sorozatok első kötetei, amik így látatlanban érdekesnek tűnnek; a Starcrossed görög mitológiás, a Die for Me-nek pedig szimplán magával ragadós a fülszövege. A Shine szerintem a hónap egyik legeslegszebb borítója, a Kane Richards Must Die pedig a legvárósabb könyv részemről. Olyan feelgood cuccnak tűnik, és én a borítóját is imádom, szerintem nagyon ötletes.



2011. ápr. 27. 11:06 - írta pingi

Ebben a pillanatban vettem csak észre, de ez a két borító mintha egy picit egyformára sikeredett volna. Ha egy sorozatban jelent volna meg azt mondom okés, de az egyik Gabo kiadó, a másik meg Ciceró könyvstúdió... Nem is értem ezt a borítóválasztást, mert nekem angolul mindkettő szebb kiadásban van meg. Egyébként azért aktuális ez a bejegyzés, mert az Alaska nyomábant időközben mégis megvettem magyarul, a Ha maradnék második részéről meg most fogok írni.



2011. ápr. 5. 13:11 - írta pingi

Gondoltam egy új "rovat" keretében minden hónap elején összeszedek néhány könyvet, amiket várok a friss megjelenések közül. Ezek mindegyike angol megjelenés, a magyar megjelenésekkel nem szoktam foglalkozni, bár lehetnek majd néha kivételes esetek.

A felső sorban négy folytatás van; először is a Mortal Instruments negyedik része Cassandra Clare-től, aztán a részemről legjobban várt Curse Workers második része Holly Black-től, majd a Madison Avery sorozat harmadik része Kim Harrison-tól. A sorban az utolsó pedig az If I Stay (Ha maradnék) folytatása, de ezzel kapcsolatban vannak a legvegyesebb érzelmeim, mert az első rész szerintem úgy volt jó, ahogy volt, és egyelőre még nem értem, hogy mi szükség van a folytatásra. De majd meglátjuk :)

A második sorban az első egy kicsit kakukktojás, mert a Goodreads szerint áprilisban jelenik meg, a Bookdepository pedig már több mint egy hete postázta nekem, bár még nem kaptam meg... de nem csak ezért kakukktojás, ugyanis ez nem regény, hanem egy esszékötet, amit YA írók írtak a Hunger Games-ről. Én pedig szeretem annyira a sorozatot, hogy kíváncsi legyek mások elemzésére. A Back When You Were Easier to Love és a Family Contemps-es kötetek, ezért ezeket mindenképpen el kell olvasnom, The Goddess Test pedig nem köthető semmihez sem, de ez az egyik legjobban várós könyv az áprilisi megjelenések közül. Imádom a borítóját és a történet sem hangzik rossznak.



2010. dec. 28. 10:14 - írta pingi

Sokat gondolkoztam, hogy résztvegyek-e ebben a játékban is, vagy bőven elég lesz nekem a Contemps, de végül arra jutottam, hogy miért ne? Igaz, hogy nem szeretek úgy olvasni, hogy elhatározom, hogy na most ezt fogom, de most átnéztem a jövő évi terveimet, és elég sok az olyan cím, amit már tavaly is terveztem. Vagyis simán össze tudok szedni 12 könyvet, amit most már tényleg muszáj lesz elolvasni :D

Orhan Pamuk: Az új élet

Stephen Fry: A viziló

Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet

Daniel Keyes: Az érintés

Michelle Richmond: A köd éve

Kim Harrison: Once Dead, Twice Shy

Jasper Fforde: The Eyre Affair

Noel Streatfeild: Ballet Shoes

Audrey Niffenegger: The Time Traveller's Wife

Jim Butcher: Storm Front

John Grisham: Az ítélet eladó

Neil Gaiman: Sosehol



2010. dec. 27. 20:57 - írta pingi

Amolyan felsorolás szinten most is összeírom, hogy miket szeretnék elolvasni a következő évben. Tudom, hogy semmi értelme nincs, mert az lesz, hogy ezeknek a könyveknek a felével sem fogok végezni, és találok száz másikat, ami nincs is a listán. De azért én valamilyen szinten szeretek rendszerezni, listákat gyártani, és utána azt figyelni, hogy mennyire sikerült megvalósítani a terveimet.

A legvalószínűbb, hogy azokat a könyveket mindenképpen el fogom olvasni, amiket most karácsonyra kértem/kaptam/vettem, illetve szépséghibásan túrkáltam magamnak. Ezek a következők: Garcia - Stohl: Lenyűgöző teremtmények, Kerstin Gier: Rubinvörös, Rick Riordan: A titán átka, Maryrose Wood: Méregnaplók, Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év, L.K.Hamilton - Charlaine Harris stb - Karó, Karen Marie Moning: Keserű ébredés, Benina: A Boszorka fénye, Sarah Dessen: Figyelj rám!

Aztán vannak olyan könyvek is a polcomon, amik nagy része már tavaly karácsony óta ott porosodik, de azért igyekszem... Orhan Pamuk: Az új élet, Stephen Fry: A viziló, Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet, Daniel Keyes: Az érintés, Michelle Richmond: A köd éve, Takami Kósun: Battle Royale, John Grisham: Az ítélet eladó. Van itt kéremszépen Julian Barnes-tól az Anglia, Anglia, amit azért vettem meg nagyon olcsón, mert a Flaubert's Parrot egykoron kötelező volt Barnes-tól és én azt szerettem. Ingyen vágták hozzám Raana Raas Csodaidők sorozatának egy részét: Az ogfák vöröse, illetve ezt is: Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár... Charlaine Harristől itt van a Fájó szívvel, illetve a Grave Sight, amivel egy fél éve szenvedek, de egyszer majd befejezem. Neil Gaimantól még mindig várható a Sosehol, Anansi fiúk, M is for Magic, meg a Terry Pratchettel közös Good Omens, Joanne Harristől pedig a Bársony és keserű mandula, Szederbor, Urak és játékosok, The Evil Seed.

Van egy csomó, még tavasszal beígért, de azóta igencsak elhanyagolt Diana Wynne Jones is: House of Many Ways, Charmed Life, The Lives of Christopher Chant, Conrad's Fate, Witch Week, The Magicians of Caprona, Mixed Magics, The Pinhoe Egg. Meg Shannon Hale-től két könyv, amiknek a borítójába szerettem bele: The Book of a Thousand Days és The Goose Girl. Nézzük a további címeket: Sherry Ashworth: Something Wicked, Sue Monk Kidd: The Secret Life of Bees, Sarah Beth Durst: Ice, Audrey Niffenegger: The Time Traveler's Wife, Holly Black - Cecil Castellucci: Geektastic, Jen Nadol: The Mark, Noel Streatfeild: Ballet Shoes, Amanda Ashby: Zombie Queen of Newbury High, Melinda Machetta: Jellicoe Road, Margaret Peterson Haddix: Just Ella, Thomas Harris: The Silence of the Lambs, Jim Butcher: Storm Front, Jasper Fforde: The Eyre Affair, Raymond Chandler: The Long Good-Bye. Ja, meg ezek a sületlenségek: Sense and Sensibility and Sea Monsters, Mr Darcy, Vampyre.

A maradék 19 Contemps regény közül sem ártana elolvasni még legalább 17-et, hogy meglegyen a Contemps Challenge, amire jelentkeztem. Ezek már a polcon: Denise Jaden: Losing Faith, April Henry: Girl, Stolen, Mindi Scott: Freefall, Sarah Ockler: Fixing Delilah. És akkor még ezek jöhetnek szóba: Daisy Whitney: The Mockingbirds, Courtney Summers: Fall for Anything, Michael Northrop: Trapped, Sara Bennett Wealer: Rival, Lindsey Leavitt: Sean Griswold's Head, Kirsten Hubbard: Like Mandarin, Micol Ostow: Family, Emily Wing Smith: Back When You Were Easier to Love, Jo Knowles: Pearl, Hannah Harrington: Saving June, Elizabeth Scott: Between Here and Forever, Lisa Schroeder: The Day Before, Melissa Walker: Small Town Sinners, Kristen Tracy: Sharks & Boys, Sarah Darer Littman: Want to Go Private?

Aztán vannak azok a sorozatok, amiket elkezdtem, és tervezem elolvasni a folytatásokat. Ezeknek nagy része még nem jelent meg, de azért sorolom. Tera Lynn Childs: Fins are Forever (Fins 2), illetve egy új sorozata, a Medusa Girls. Melissa Marr: Darkest Mercy (Wicked Lovely 5), Julie Kagawa: The Iron Queen, The Iron Knight (Iron Fey 3-4), Cassandra Clare: City of Fallen Angels (Mortal Instruments 4), Clockwork Prince (Infernal Devices 2), Rachel Hawkins: Demonglass (Hex Hall 2), Holly Black: Red Glove (Curse Workers 2), Simone Elkeles: Chain Reaction (Perfect Chemistry 3), Carolyn MacCullough: Always a Witch (Witch 2), Bree Despain: The Lost Saint (Dark Divine 2), Becca Fitzpatrick: Silence (Hush Hush 3), Kim Harrison: Pale Demon (Rachel Morgan 9), illetve tényleg el akarom kezdeni a Madison Avery sorozatát, aminek a részei: Once Dead, Twice Shy, Early to Death, Early to Rise, Something Deadly This Way Comes, Alexandra Adornetto: Hades (Halo 2), Scott Westerfeld: Extras (Uglies 4), Stacey Jay: Undead Much (Megan Berry 2), Gayle Forman: Where She Went (If I Stay 2), Kristin Cashore: FireBitterblue, Richelle Mead: Last Sacrifice (Vampire Academy 6), Eden Maguire: Summer, Phoenix (Beautiful Dead 3-4)

És akkor azt ne is említsem, hogy a readeremen van még 130 könyv, melynek egyikét sem említettem még fent, illetve van egy csomó 2011-es megjelenés, amivel igen erősen szemezek... Ha azt vesszük, hogy 2010-ben több mint 100 könyvet sikerült elolvasnom, még így sem fogom soha lecsökkenteni a várólistámat, mert az valahogy mindig egyre és egyre hosszabbra sikeredik.



2010. máj. 19. 12:49 - írta pingi

Most már nagyjából beértem magam a könyvekkel, tulajdonképpen már csak egyvalamiről nem írtam, de azt is mindjárt pótolni fogom. Csak előtte szerettem volna írni a saját kis projectemről.

Nemrég megjelent magyarul A vándorló palota című könyv, de én már hamarabb is el szerettem volna olvasni, csak mindig halogattam. Aztán amikor megjelent végre a magyar kiadás, akkor sikerült egy hatalmas észrevételt tennem. Diana Wynne Jones írta gyerekkorom egyik kedvenc történetét is, a Chrestomanci-krónikákat is, amiből valamiért csak két könyv jelent meg magyarul, A varázslatos élet és Christopher Chant kilenc élete. Én pedig mindig vártam, hogy mikor lesz még folytatás, de több könyv azóta sem jelent meg. A vándorló palota miatt, meg persze hála a Bookstation hírleveleinek, azóta már a polcomon van a teljes Chrestomanci-krónika, és a Castle sorozat mindhárom része. És az elkövetkező hetekben-hónapokban, szeretném ezt a két sorozatot végigolvasni. Tudom, hogy ezek tulajdonképpen mesekönyvek, de kiskoromban nagyon szerettem, és nemrég sikerült olvasgatnom belőlük, és rájöttem, hogy még mindig élvezem őket.

Tehát először is szeretném majd elolvasni a kastélyos sorozatot, a következő sorrendben:

1. Howl's Moving Castle

2. Castle in the Air

3. House of Many Ways

Utána pedig jöhet a Chrestomanci-krónika, gyerekkorom kedvence. Nem hiszem, hogy nagyon népszerű lehetett, gondolom ezért sem jelent meg több része, de én nagyon szerettem, és szeretném, ha minél többen megismernék. A könyvek nem pont abban a sorrendben jelentek meg, mint ahogy én olvasni fogom őket, én inkább az írónő által javasolt sorrendben olvasom majd a könyveket, ami a következő:

1. Charmed Life

2. The Lives of Christopher Chant

3. Conrad's Fate

4. Witch Week

5. The Magicians of Caprona

6. Mixed Magics

7. The Pinhoe Egg



2010. jan. 20. 18:11 - írta pingi

Ez a bejegyzésem nem valami időszerű, tekintve, hogy már javában benne járunk a januárban, de szerettem volna összeszedni, hogy mik azok a könyvek, amiket a jövőben (=idén) szeretnék elolvasni. Mostanság elkezdtem más könyves blogokat is olvasni (lásd linkeknél) és láttam, hogy sokan írtak amolyan összefoglalót a tavalyi évről, de nekem erre még nincs lehetőségem, mivel augusztus végén kezdtem el blogolni, és arra már nem is nagyon emlékszem, hogy előtte mik voltak. Ezért is kezdtem el blogot írni, egyféle emlékeztetőként magamnak. Kicsit meg is lepődtem, hogy 4 hónap alatt 42 és fél könyvet elolvastam (és még így is van pár, ami innen kimaradt, többnyire novelláskötetek, illetve egyes sorozatok x. részei), mert bár ezt eddig is tudtam, hogy sokat olvasok, de számadataim még nem voltak. Az biztos, hogy ez a 100. bejegyzés, amiben megengedhetem magamnak, hogy felsoroljam azokat a könyveket, amik már a polcomon pihennek, illetve amiket még szeretnék idén elolvasni.

Az egyelőre biztos, hogy a jól bevált sorozatokat mindenképpen fogom folytatni, egyrészt Charlaine Harris-től a Sookie Stackhouse sorozatnak még van egy novelláskötete, A Touch of Dead, de hamarosan 10. (vagy ha a novellákat is számítjuk 11.) rész is megjelenik, a nem túl bizalomgerjesztő című Dead in the Family. Az írónő más irományaiba is mindenképpen belenézek, polcon van már a Grave Sight, egy új sorozatának az első része is, illetve a (szerencsére nem sorozat) Sweet and Deadly, meglehetősen régi regénye is. Kim Harrison-ra is lehet még bőven számítani, egyrészt még van hátra két megjelent kötete Rachel Morgan-nek, a Where Demons Dare és a White Witch, Black Curse. De mire idáig eljutok, valószínűleg megjelenik a következő rész is, a Black Magic Sanction. El fogom még kezdeni tőle a Madison Avery sorozatot is, első kötete a Once Dead, Twice Shy, ami ha tetszik, akkor előrendelem a hamarosan megjelenő második részt is, aminek a címe Early to Death, Early to Rise lesz. Nekem még tetszik a Vámpírakadémia, szóval várható még egy Shadow Kiss, Blood Promise, és az idén megjelenő Spirit Bound is. Aztán hogy ne legyen elég a vámpírokból, biztosan el fogom kezdeni a Vampire Diaries sorozatot is, The Awakening és The Struggle már a polcon. És mivel hamarosan megjelenik a Kiválasztott is (Éjszaka háza sorozat), most erőteljesen gondolkozom a dolgon, még akkor is, ha igazából nem is nagyon érdekel. Szóval ezt csak úgy halványan jegyeztem meg.

Akad még a polcomon egynéhány Joanne Harris is, mint a Szederbor, Bársony és keserű mandula, Szent bolondok, Urak és játékosok, illetve The Evil Seed. Meg aztán nemsokára megjelenik a Blue-eyed Boy is. Van pár Neil Gaiman is, mint a Sosehol, Anansi fiúk, The Graveyard Book, M is for Magic és a Terry Pratchett-tel közös Good Omens. Akad egy pár Meg Cabot is, mint az Avalon High, Locsifecsi királynő, Heather Wells rejtélyes esetei 1. Akkor ha már a polcról mazsolázunk, akkor Stephen Fry A viziló, Lindquist Hívj be, Daniel Keyes Érintés, Orhan Pamuk Az új élet, Doris Lessing Az arany jegyzetfüzet, Jasper Fforde The Eyre Affair, Simone Elkeles Leaving Paradise, Thomas Harris Silence of the Lambs, Noel Streatfeild Ballet Shoes, Libba Bray Rettentő gyönyörűség, Michelle Richmond A köd éve, Niffenegger The Time Traveler's Wife...

El akarom kezdeni végre a Dresden Files-t, kezdve a Storm Front-tal, meg szeretem a zombis-szörnyes klasszikusokat is, így várható egy Mr Darcy, Vampyre és egy sokat emlegetett Sense and Sensibility and Sea Monsters. Várható Scott Westerfeld-től a Csúfok, ha az tetszik, akkor később a Szépek. Az biztos, hogy fogok még olvasni Lawrence Blocktól (A betörő, akit szekrénybe zártak, A betörő, aki eladta Ted Williamst, Ha a szent kocsma bezár már biztosnak látszik), Raymond Chandlertől (The Long Good-bye már a polcon), John Grishamtől várható Az ítélet eladó, A Cég, a Manipulált esküdtek és talán még sok más is. Tetszenek a válogatás kötetek is, mint a Pokoli báléjszakák, My Big Fat Supernatural Wedding és Honeymoon. Szóval ilyesmik.

Könyvesboltokban szoktam szemezni egy csomó könyvvel, a teljesség igénye nélkül például ezekkel: Suzanne Selfors Mentsük meg Júliát!, A. M. Jenkins Night Road, Polly Shulman Rajongás, Cassandra Clare Csontváros, Monika Feth Eperszedő, Maggie Steifvater Shiver, Art Spiegelman Maus... És havonta egyszer járok könyvtárba is :) Tehát ha lesz ezentúl időm olvasni, akkor könyvek szempontjából eseménydús évnek próbálok elébe nézni :)



2010. jan. 13. 11:05 - írta pingi

Úgy tűnik új trend van kialakulóban könyvek terén, minden ami klasszikus, abba tesznek egy kis természetfelettit. Így születnek olyan könyvek, mint a Büszkeség és balítélet meg a zombik, illetve az Értelem és érzelem és tengeri szörnyek; amikről már tettem említést a blogon. Az egy jó kérdés, hogy mi ezeknek a haszna, azon kívül, hogy az írójuk feltehetően egy hatalmasat kaszál egy-egy klasszikus átírásával, de az is igaz, hogy baromira nem az ő érdeme. Mert az eredeti mű megmarad, csak megtűzdelik néhány teljesen oda nem illő megjegyzéssel. De ha azt nézzük, akkor manapság szerintem nagyon kevesen olvasnak klasszikusokat a fiatalok közül (még én sem, pedig kisebb koromban micsoda kedvenceim voltak!), és ha ahhoz, hogy megismerjék például a Bennet lányokat az kell, hogy az eredeti regény 10%-ban zombikat kaszaboljanak, akkor szerintem már megérte.

Éppen ezért én abszolút nem vagyok az ilyen jellegű könyvek ellen, jó példa erre, hogy már a polcomon figyel ővámpírsága Mr Darcy, és amint lesz egy kis szabad időm, el is fogom olvasni. Folyamatosan szoktam figyelni a hasonló címeket, amik közül meg is osztok néhányat, ezekből van ami már megjelent, van ami még csak előkészületben van. Ti ezekből elolvasnátok valamelyiket?

The Undead World of Oz (az Óznak élőhalottakkal teli átirata), Dracula vs Zombula (ezt egyelőre nem tudom elképzelni, egy alternatív Draculának tűnik), The War of the Worlds Plus Blood, Guts and Zombies (az eredetije H. G. Wells Világok harca), Alice in Zombieland (igazából ez az ami eddig érdekel is engem, mert az Alice-t majdnem minden formában szeretem), Adventures of Huckleberry Finn and Zombie Jim (újabb zombulás a láthatáron). És akkor még néhány Jane Austen: Persuasion... in Space! (szerencsére nem szerettem annyira a Meggyőző érvek eredetijét, hogy csekkolnom kellene az űrváltozatot), Emma and the Werewolves (erről csak annyit, hogy ugye említettem hogy az Emma a kedvenc Austen regényem?), Mansfield Park and Mummies (a Mansfield Park-ot nem túlzottan szeretem, na de múmiák!) Plusz még ezekből is jönnek a folytatások és alternatív változatok, már itt a Büszkeség és balítélet meg a zombik előzménye, sőt már Mr Darcy sem először vált vámpírrá.



2009. dec. 6. 17:46 - írta pingi

Ugye írtam már korábban a Büszkeség és balítélet meg a zombik című remekműről a blogon, és csak úgy puszta kíváncsiságból rákerestem, hogy mások mit gondolnak a könyvről. Mert azért ez mégiscsak egy klasszikus elbutítása és szerintem valamilyen szinten a tönkretétele is. Erre főként olyan véleményeket találtam, mely szerint kevés benne a zombi, meg nem gondolták volna, hogy úristen ez Jane Austen stílusában van írva, mennyire unalmas. És én még amiatt panaszkodtam, hogy nem eléggé Austen-es a stílusa. Hát ízlések és pofonok. Azért szerintem ha valamire rá van írva, hogy Jane Austen, attól nem egy pörgős fantasyt kellene várni.

Na de amit meg akartam osztani, az a következő könyv trailere (mert van neki ilyen is), vagyis ami most jön, az az Értelem és érzelem és tengeri szörnyek:



2009. nov. 8. 0:02 - írta pingi

Ha már említettem a film bemutatóját, akkor meg is osztom. Nem tudom biztosan, hogy vajon a film címe is Komfortos mennyország lesz-e magyarba ültetve, de gondolom igen, ezért én ilyen néven szerepeltetem. Igazából nem tűnik rossznak, csak gondolom pont azért tették bele a "Lindsey betör a gyilkoshoz" jelenetet, mert az az egyetlen akciós jelenet, és valahogy el kell adni egy drámát is. Susie mindenesetre nagyon szimpatikus.



2009. nov. 4. 20:17 - írta pingi

Csak úgy megemlítem, hogy ez lesz a következő írás a blogon, várhatóan holnap reggel. Richelle Mead: Vámpírakadémia. De igazából csak nagyon tetszik ez a kis előzetes, azért gondoltam, hogy megosztom. Meg persze azért is, hogy most még jobban várjátok a holnap reggelt.



2009. nov. 3. 7:45 - írta pingi

Nem tudom mennyire van értelme ennek a bejegyzésemnek, de hasznos tartalom nem mindig kerülhet az oldalra, mivel nekem sem öt perc elolvasni egy könyvet, illetve megnézni egy filmet. Utóbbira még kevesebb időm is van, mint könyvet nézni, hiszen az előbbihez úgy tényleg le kellene ülni, míg olvasni szinte bárhol lehet (még munka közben is). Szóval gondoltam, hogy amolyan lista-szerűen leírom, hogy milyen könyvek várhatóak legközelebb a blogra. Ezek azok a kötetek, amik már itt csücsülnek a polcomon, vagy könyvtárból, vagy kölcsönkönyvek, vagy én adtam értük sok-sok pénzt. A lényeg, hogy ezek biztos hogy előbb-utóbb sorra kerülnek.

Az biztos, hogy még a héten befejezem Charlaine Harris következő Sookie-ját, a Definitely Dead címet viselő kötetet, aztán ezt követi majd a folytatás valamikor a jövő héten. Aztán szeretnék sort keríteni egy új sorozatára is, legalábbis annak az első kötetére, a Grave Sight-ra. Kim Harrison-t sem szeretném hanyagolni, tehát a Boszorkányfutam folytatására, The good, the bad, and the undead-ra is szeretnék mihamarabb sort keríteni. Illetve még az is teljesen biztos, hogy a héten írok Richelle Mead Vámpírakadémiájáról. Aztán jönnek az olyan kötetek, aminek a film verziójukra is kíváncsi vagyok, ugyanis előbb-utóbb lesz az is, illetve már van is. Egyrészt ilyen Alice Sebold The Lovely Bones-a, illetve Audrey Niffenegger-től The Time Traveller's Wife (Az időutazó felesége) Aztán szeretnék olvasni minél több Joanne Harris-t, először is a Szederbort, a Sleep, Pale Sister-t (magyarul Aludj kislány címen jelent meg, de rám ez most angolul vár), majd pedig a Bársony és keserű mandula című kötetet. Aztán ami kimaradt még, az a Dresden Files sorozat első kötete Jim Butchertől, a Storm Front. Kölcsön van nálam egy Kétbalkezes istennő Sophie Kinsellától, de ezt lehet hogy még hanyagolom, mert annyira nem érdekel. Aztán még várható egy Éjsötét szerető J. R. Ward-tól, és körülbelül ennyit tervezek az elkövetkező időre. Aztán majd meglátjuk. Még az is lehet, hogy ezek mellé még jön egy újabb adag könyvtári szerzemény.



2009. okt. 22. 8:40 - írta pingi

Nem vagyok tévénéző, de ha ti igen, akkor két filmet is tudok ajánlani, amiket érdemes megnézni. Természetesen mindkettő illik a blog címéhez, tehát abszolút lányos dolgokról van szó. Egyrészt október 23-án az RtlKlub-on 12:40től lesz a Los Angeles-i tündérmese (Cinderella Story), főszerepben Hilary Duffal és Chad Michael Murray-vel. Másrészt pedig oktróber 31-én standol a Disney Channel műsorán a Wizards of Waverly Place: The movie (itt írtam róla), először 12:30kor, majd 19:00-tól, és a napokban többször is megismétlik még.

Mozikban is csomó remek film megy mostanában, egyrészt ma startolt a Rémségek cirkusza, amit az ugyanazon című könyvből adaptáltak. Mivel a könyvsorozat nekem elég nagy kedvencem, egyelőre nem merek nagy reményeket fűzni a filmhez (nem is tűnik túlságosan jónak), de mint egykori DS-rajongó, egész biztosan meg fogom nézni.

Jövő héten (október 29-én) is lesz egy olyan film, amire mindenképpen kíváncsi lennék, ez pedig Az időutazó felesége. Nagyon jónak tűnik, de egyelőre addig várnék a megtekintésével, amíg el nem olvastam az eredetijét, az Audrey Niffenegger által írt regényt. Sajnos ez nem tudom mikor fog megtörténni, mert egyelőre még vár rám 3 kölcsönkönyv és 8 könyvtári könyv, amikkel azért érdemes lenne hamarabb végeznem.

November 12-én egy olyan film lesz, amiről már volt szerencsém írni, mégpedig a Tiszta napfény (írás itt), egy héttel később, november 19-én pedig startol a tinikedvenc, az Alkonyat következő része. Szerintem elég gáz, hogy Alkonyat - Újhold lesz magának a filmnek a címe, de hát ők tudják. Gondolom kellett nekik valami, amivel kapcsolhatják az előző részhez, és ez még mindig jobb, mint az Alkonyat 2 lenne. Nem vagyok nagy rajongó, a könyveket azonban már egy éve olvastam, és most úgy gondolom, hogy nekem filmen is muszáj lesz látnom Bella szenvedéseit.

Egyelőre ennyi filmet néztem ki magamnak az elkövetkező egy hónapra, pedig nem vagyok túlságosan nagy moziba járós. Hát majd meglássuk. Az azonban egészen biztos, hogy hamarosan beszámolok egy mozis élményemről, ugyanis a héten tervezem megnézni az Up (Fel) című animációs filmet, amit már alig várok.



2009. szept. 1. 21:26 - írta pingi

Azzal kezdeném, hogy idén Valentin-nap tájékán jelent meg a Nem kellesz eléggé című film. Én ugyan nem láttam, de biztosan sokan vannak, akik nem maradtak le róla. Mindenesetre én magáról a filmről nem tudok sokat mondani, mindössze a filmplakátot láttam, és úgy nagyjából leesett az állam. Mármint hogy vagy 9 személy van magán a plakáton, ráadásul olyan nevek, hogy Jennifer Aniston, Drew Barrymore, Scarlett Johansson, Ben Afleck, és még sorolhatnám...

Jövőre a valentinnapi film ugyanilyen lesz, olyan sztárparádét sikerült összehozniuk, hogy az állam leesik, miközben olvasom: Taylor Lautner (Twilightos/Alkonyatos Jacob), Anne Hathaway (Neveletlen hercegnő), Jessica Biel (Hetedik mennyország), Jessica Alba (a kis pingvinimádó a A kabalapasiból - bár kétlem hogy más is ezt a szerepét jegyezte volna meg... inkább a Fantasztikus Négyes), két Roberts: Julia Roberts (micsoda nő!) és Emma Roberts (Nancy Drew), Ashton Kutcher (Punk'd), Jennifer Garner (Majdnem 30), Patrick Dempsey (Boldogító talán), Shirley MacLaine, Queen Latifah és még sorolhatnám... Sőt még azt is beszélik, hogy Joe Jonas is fel fog tűnni a filmben. Hát én fel nem tudom fogni hogy tudtak ennyi hírességet összehozni, de már most kíváncsi vagyok a filmre, és még a valentinnapi nyálasság sem tud ebben megakadályozni.