Filmajánló bejegyzései



2011. ápr. 25. 21:48 - írta pingi

Már kezdtem letenni arról, hogy filmeket is megemlítsek a blogon, mert még annyira sem sikerül írni róluk, mint a könyvekről, de most kénytelen vagyok kivételt tenni. A Ne engedj el! ugyanis az egyik kedvenc könyvemet vette alapjául, ami szintén ezt a címet viseli, csak a felkiáltójel helyett három ponttal a végén... És bár Kazuo Ishiguro regényeinek még csak a felét olvastam el (Árva korunkban, Ne engedj el és Napok romjai/Főkomornyik szabadsága, utóbbi magyarul nem tudom melyik címet viseli), de ezt szerettem legjobban. Egyetemen a The Remains of the Day-ről tanultunk, ami ugyan tetszett, de annyira azért mégsem. De még így is valahogy átböngésztem a könyvtárban, hogy mi van még Kazuo Ishiguro neve alatt, és így találtam rá a Ne engedj el-re, azóta meg már a saját polcomon is fellelhető.

Szóval amióta láttam a trailert, azóta vágytam a filmre is. Gondolkoztam azon is, hogy újra kéne előtte olvasni, de nem jutott rá időm, de majd egyszer sort kell kerítenem rá. A magyar bemutató május 26-án lesz, mindenkinek ajánlom majd megtekintésre, könyv előtt, vagy könyv után, mindegy. A történetről azért nem írok semmit, mert nem tudnék úgy írni róla, ahogy szeretnék, és a trailer szerintem mindent elmond.



2010. nov. 5. 0:25 - írta pingi

A fiatal Ramona Quimbynek (Joey King) remek érzéke van ahhoz, hogy mindig bajba keveredjen. Élénk fantáziája, kiapadhatatlan energiája és féktelen kalandvágya mindig megdolgoztatja a körülötte élőket. Ez különösképp nővérét, Beezus-t (Selena Gomez) bosszantja, akinek állandóan rajta kell tartania szemét kishúgán, nehogy baja essen. Pedig Beezus figyelmét már sokkal inkább a fiúk kötik le, emiatt úgy érzi Ramona csak púp háton. Azonban amikor meg kell menteni a családi otthont, jól jön Ramona szertelen, bajkeverő énje.

Elsősorban azért szemeztem már egy jó ideje a filmmel, mert imádom Selena Gomezt, a Varázslók a Waverly helyről főszereplőjét, másrészt pedig mert már messziről iszonyú aranyosnak tűnt, és már legalább egy éve várom, hogy végre megjelenjen. És nem hiába vártam, mert annyira szeretnivaló, aranyos film volt, esküszöm, hogy szinte végig mosolyogtam rajta, amit időnként felváltott a nevetés. Mert egy ilyen tündéri lányt, mint Ramona, egyszerűen nem lehet nem szeretni. A kedvencem amikor a végén Beatrice esküvőjén rámosolyog a szüleire, annyira imádnivaló kislány, remélem hamarosan még viszontlátjuk valami hasonlóan kellemes kis filmben.

A film egyébként egy könyvsorozatra épül, ami elsősorban óvodás-kisiskolás gyerekeknek szólhat, de biztos vagyok benne, hogy van olyan aranyos, mint a film. Tehát mondjuk olyan, amit én a gyerekemnek biztos szívesen olvasnék estimeseként. Ha majd ez aktuális lesz, akkor majd utánakeresek, bár ahogy látom 2002-ben a Gyöngy-Ház kiadó gondozásában megjelent egy része, Beus és Ramóna címmel, de azóta nem követte folytatás.



2010. okt. 17. 23:53 - írta pingi

Úgy rémlik, hogy nem nagyon láttam még ilyen utcai táncolós filmet, éppen ezért azt sem tudom, hogy ez most azért 3d, mert 3d-s, vagy mert valaminek a harmadik része, és amellett 3d-s. Igazából mindegy is, mert ez így egy kerek történet volt, ám annyira mégsem jó, hogy lehetséges előzmények, vagy folytatások után kutassak.

Clary streetdance csapatából kilép az egyik legjobb emberük, aki eddig a csapat vezetője volt, és egyben Clary barátja is, így a lánynak egyedül kell megpróbálnia a csapat menedzselését. De még próbatermet sem tud szerezni a srácoknak, illetve azt is csak úgy, hogy be kell vennie a csapatba néhány balettáncost. Ez utóbbi egyébként baromi jó húzás lehetett volna, és még jól is indult, a két csapat különbségeinek kiélezésével. Jó lett volna, ha sikerült volna rendesen ötvözniük a klasszikus balettet a modern utcai tánccal, de ebben sajnos elbuktak.

Én egyedül ebben a bizonyos tánc-turmixban bíztam nagyon, de az utolsó tánc sajnos nagyon gyengére sikeredett, és nem tudta kimenteni a filmet a középszerűségből. Mert a film tulajdonképpen semmit nem tud felmutatni a táncon kívül, a színészi játék egyenesen nulla. Amit pozitív tényezőként tudok felhozni, hogy a filmben fel-feltűntek azok a nagyszerű táncosok, akiket a Britain's Got Talent-ből ismerhettük meg, mint a Diversity, a Flawless, vagy éppen George Sampson (aki hú de megnőtt!). A főszereplő csapat mondjuk egyikőjükkel sem tudja felvenni a versenyt, sajnos.



2010. okt. 17. 23:26 - írta pingi

Sajnos úgy kell kezdenem a bekezdést, hogy még mindig nem olvastam semmit Nicholas Sparks-tól, pedig már milyen régóta tervezem azt is. De annyi filmet láttam már tőle, hogy legalább már azokból sejtettem, hogy most mire számíthatok. Én egy igazán szép és megható történetre készültem, bár sajnos most nem ezt kaptam. Legalábbis én nem tudtam kellőképpen átérezni.

Ronnie-t (Miley Cyrus) és testvérét lepasszolja az anyjuk a volt férjéhez, hogy együtt tölthessék a nyarat. Ronnie persze elég rossz korszakban levő, lázadó tinédzser, ezért nem könnyíti meg az apja dolgát, a kapcsolat közöttük meglehetősen lassan bontakozik ki. Aztán jön az a bizonyos Nicholas Sparks-féle fordulat, ami már jó előre sejthető, meg a sok dráma, ami közben azért mosolygunk is. És most ez az egész szépen és jól is működne, ha nem lenne benne Miley Cyrus, aki valami kritikán alulit alakít. Az elején a lázadása valami hihetetlen nevetséges volt, utoljára Hilary Dufftól láttam ugyanezt a Gretában, és ezek után a drámázást egyáltalán nem lehetett komolyan venni.

Összességében én azt mondanám, hogy ez a film akár lehetett volna jó is, ha valakit mást láthattunk volna a főszerepben. Mert Miley-n kívül szerintem mindenki kiválóan működött ebben a filmben. Azt viszont sajnálom, hogy a könyvet nem olvastam, de talán majd egyszer.



2010. okt. 17. 23:15 - írta pingi

Ez elvileg egy ilyen romantikus komédia lenne Jennifer Lopezzel a főszerepben; bár nekem két dolog nagyon hiányzott belőle, a romantika, meg a komédia. De most tényleg.

A történet körülbelül annyi lenne, hogy Zoe (Jennifer Lopez) még nem találta meg az igazit, és most már annyira nem is keresi, csak gyereket szeretne már nagyon. Lombikbébi programmal össze is hoz magának egyet, vagyishogy kettőt, mert ikrek lesznek. És pont ezen a csodálatos, várva-várt napon találkozik álmai pasijával. Nekem pedig pontosan eddig volt élvezhető a film, és nem tovább.

Innentől az aktuális jóképű pasink kerül előtérbe, meg az, hogy szegénynek el kell fogadnia, hogy a csajjal, akivel éppen kezd összemelegedni, jár még vagy 9 hónapnyi hiszti, és majd még két gyerek, meg hatalmas kiadások, ami majd az etetést, meg iskoláztatást jelentik, ráadásul mindezt ugye rögtön duplán. Mindezt úgy, hogy a pasi teljesen mű, a kecskefarmjával és minden megmozdulásával együtt. Ráadásul mostanra már a film is teljesen értelmét vesztette, már ha volt eddig neki olyanja. Mert én úgy gondoltam, hogy ez arról szól, hogy milyen csodálatos dolog a gyerekvállalás, és ha megvan a megfelelő anyagi háttér, akkor igazából egyedül is lehet, és nem kell a pasi hozzá. Aztán amint megjelent az igazi, már inkább olyan szaga volt a dolognak, hogy "úristen, itt egy isteni pasi, minek is kellett nekem pont most teherbe esnem?".

Erre a legjobb példa, és egyben a film mélypontja is, az a bizonyos otthonszülős jelenet, ami a gyerekszülést abszolút primitívnek és undorítónak mutatja be, pedig a film egyáltalán nem ebbe az irányba indult. De sajnos ide jutott.



2010. szept. 18. 19:58 - írta pingi

Ma mindenféle előzetes megfontolás nélkül úgy döntöttem, hogy mozizok egyet jó olcsón, így sikerült beülnöm a Varázslótanoncra. Sok választásom nem volt, mert mostanában egyáltalán nem néztem filmeket, tehát ezen kívül egyedül a zöld ogre sokadik részét, meg a sokmérföldes szerelmi történetet ismertem a kínálatból, szóval gondoltam legyen akkor a varázslós.

Szerencsére tudtam, hogy ez mese, ezért nem vártam tőle sokat. Ami jobb is, mert az enyhén hajléktalan kinézetű Cage kicsit kiábrándító volt. Meg a sok logikátlanság, ami a filmben volt. Már alapból az, hogy értem én, hogy a kissrácnak tanulnia kell, mert meg van jósolva, hogy majd legyőzi a rosszat, de kéremszépen, ha éppen veszélyben vagyunk, akkor Balthazárnak nem csak állnia kell és nézni, közben meg azt kiabálni, hogy ürítsd ki az elméd, hanem mondjuk aktívan lehetne segíteni. Meg hasonlók.

A történet amúgy ez lenne: Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől, Beckytől. Balthazar Blake pedig egy igazi varázslómester, aki a mai, modern Manhattanben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, Maxim Horvath-tól. Balthazar nem boldogul egyedül, így felfogadja tanoncának Dave-et, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni. Sajnos ezek az erők túl mélyen lappanganak Dave-ben, aki bár keményen próbálkozik, csak nehezen tudja elsajátítani Blake összetett varázsművészetét. A mágus és segédje azonban keményen dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a sötétség erőit. Az ifjú Stutlernek most minden bátorságára szüksége lesz, hogy túlélje a kiképzést, megmentse a várost, és még a kiszemelt lány szívét is meghódítsa, hogy végül joggal nevezhesse magát igazi varázslótanoncnak.



2010. szept. 18. 19:29 - írta pingi

Nem akartam külön írni erről a filmről, annak ellenére, hogy már vagy egy hónapja be vagyok sózva, hogy mikor látom már. Főleg hogy már rég megnéztem volna, csak hát kisebb internet-problémáim vannak, konkrétan még most is a szomszédtól lopom, ezért nem volt lehetőségem rá. De hála a Disney Channelnek, meg annak, hogy napi háromszor adják, ma már másodjára nézem/hallgatom. Inkább utóbbi, mert a film maga nem volt olyan nagy szám, de a zenéit szeretem. Meg azt is, hogy be lehet állítani, hogy angolul vagy magyarul akarom-e nézni, és most mindkét nyelven megtapasztalhatom az élményt.

A film egyébként nekem nem igazán tetszett. Túl sok volt benne Demi Lovato, ha meg nem ő, akkor a Jonas. És az igazat megvallva engem sokkal jobban érdekelt volna minden más, mondjuk egy kidolgozottabb Tess-szál, vagy kicsit több szerep az első részben megismert táborozóknak. És mindezt sajnos nem kaptuk meg. Mondjuk engem nem zavarna annyira Demi Lovato sem, mert egyébként nagyon aranyos és nagyon szeretem, de valami más is kellett volna ebbe a filmbe... mondjuk történet?

Mert a lényeg körülbelül annyi, hogy veszélybe került a rocktábor, a szomszédos sztártábor miatt, és Mitchie-éknek harcolniuk kell a fennmaradásért. Ami pozitív volt, hogy majdnem az összes zenét imádtam, kivéve a két sztártáborosat, amik túlságosan is műszagúak voltak. Viszont azt sajnáltam, hogy a táncok most agyon lettek koreografálva, valahogy minden természetességüket elveszítették, és semmivel sem lett tőle jobb a film.

Na jó, és mindezt most úgy írtam, hogy minden negatívuma ellenére, én imádom a Rocktábort, az első és a második részével együtt.



2010. jún. 29. 14:53 - írta pingi

Tegnap néztünk Kick-asst, és oltári jó volt. Nem is írok most róla, inkább mindenki nézze meg magának.



2010. jún. 25. 0:07 - írta pingi

Nem tudom már, hogy hol akadtunk erre a filmre, de annyi a lényeg, hogy láttuk a trailert, tetszett, és mostanra sikerült időt szakítanunk arra, hogy végre meg is nézzük. De azt már most el kell mondanom, hogy nagyon nem azt kaptuk, amit vártunk. A filmnek egy igazán jó jelenete volt, és az úgy ahogy volt benne volt a trailerben, és ennyi. Az alapötlet lehet hogy nem lenne rossz, meg én évekkel ezelőtt elég rendesen szemeztem a könyvekkel is, de a megvalósítás egyszerűen katasztrofális. És nem csak azért, mert Michael Cera messze nem 16 éves, és mert egyáltalán nem tudta hozni a menő csávót, hanem mert az egész egy meglehetősen nagy unalom volt.

A történet körülbelül annyi, hogy van egy Nick Twisp nevű átlagos srác, aki még életében nem volt együtt lánnyal. Ám nyáron megtalálja élete nagy szerelmét, akivel azért nem lehet együtt, mert túlságosan is átlagos. Ezért megteremti magának a másik énjét, Francois-t, aki pont az ellentettje, mindent megtehet, és ezért egyáltalán nem unalmas. A dolog azonban túl jól sikerül, és egy idő múlva már a rendőrség elől is menekülnie kell szegény srácnak, és nagyon úgy néz ki, hogy előbb fog börtönbe kerülni, mint hogy elveszítené a szüzességét.

Szóval tényleg, az ötlet szerintem baromi jó, főleg hogy én mindig is rá voltam állva erre a "hasadt személyiség"-témára, és itt is főként a megvalósítással voltak komoly problémáim. Azt viszont valószínűnek tartom, hogy ha bármikor szembejönnek velem a könyvek, akkor én gondolkodás nélkül rájukvetem magam. Csak azt remélem, hogy mikor majd olvasom, akkor nem Michael Cera arca fog a szemem előtt lebegni, mert azt sokat rontana az élményen.



2010. jún. 21. 15:04 - írta pingi

Hilary Duff nálam még mindig hatalmas kedvenc, és én igenis örülök neki, hogy a Greta után ismét egy csilli-villi tévéfilmben szerepel. A történet szerint Lane, igazi Cosmo-lány, legalábbis nagyon szeretne az lenni. Ezért is szeretne mindenképpen az újságnál dolgozik, és most nagyon úgy tűnik, hogy az álma valóra válik. Munkahelyi szerelem címmel kell írnia egy cikket, vagyis tulajdonképpen nincs is más dolga, mint hogy felvegyék egy céghez, ahol aztán sorra hódítja meg az öltönyös pasikat, míg rá nem lel az igazira. Igazi álommunka, nem?:)

Ami nekem különösen tetszett, hogy mivel ez alapból egy ABC Family movie, televolt az egész film sorozatszereplőkkel. Hilary Duff ugye mostanság Gossip Girl (kiskorában pedig Lizzie McGuire), aztán ott volt Seth, akit Matt Dallas játszik (Kyle a Kyle XY-ból), van még Chris Carmackaz OC-ből, illetve a befutó Michael McMillian, aki mostanság minimálisan True Blood-ozott. Én úgy konkrétan Seth-nél röhögtem magam mindig halálra, ugyanis nekem a Kyle XY valamiért mindig kedvenc volt, és fura Kyle-t másnak látni, mint Kyle.

Szóval ez nem egy világmegváltó film, és persze messze nem a legjobb Hilary Duff-tól sem, de az igazat megvallva, én akármennyi ilyet megtudnék tőle nézni. Mert a csaj egyszerűen ilyen filmekben van otthon, és nem is kellene mást játszania, legalábbis addig amíg ki nem öregedik belőlük.



2010. ápr. 15. 18:22 - írta pingi

Most úgy alakult, hogy egy napra két Disney Channel movie is jutott, és akármennyire is hihetetlen, de ez tetszett jobban. Pedig mit ne mondjak, azért ezt jóval kevésbé vártam. Pedig igazi kis Hannah Montana-sztárparádé gyűlt itt össze, kiegészülve David Henrie-vel. Szóval jobb volt ez, mint vártam, amolyan kellemesen mosolygós, semmi negatív mellékízzel.

A történet tulajdonképpen annyi, hogy Melissa (a Hannah Montana Lilly-je; egyébként meg tudtátok hogy a Kémkölykökben ő volt Gertie?) édesapja egy híres író, és ezért kevés időt tölt a lányával. Mondjuk úgy, hogy semennyit, mert minden idejét kitölti a népszerű sorozata, és Melissa nem kicsit féltékeny a könyvek főszereplőjére, Tripp Zoome-ra. Szóval olyan, mintha Melissa az elhanyagol kishúg lenne a híres testvére mellett, annyi különbséggel hogy Tripp csak az ő fejében létezik. Szóval most elhatározzák, hogy együtt töltenek egy kis időt, mint apa és lánya, és elmennek valahová kempingezni, csakhogy az apuka megint cserbenhagyja Melissát, mert először még be akar nézni egy Zoome rajongói találkozóra. A bonyodalmak azonban csak ekkor kezdődnek, ugyanis Melissa apukáját először elrabolja három gyerek, köztük a Waverly Place Justin-e, és a Hannah Montana Rico-ja, de róluk kiderül, hogy nincsenek rossz szándékaik, egyszerűen csak óriási rajongók. Viszont az apukát, mostmár Melissával együtt, megint sikerül elrabolniuk a Hannah Montanás Jackson vezetésével, és a rajongóknak kell akcióba lépniük, hogy megmentsék Melissáékat.

Ezt ugyan már mondtam, de azért megint megemlítem, hogy én tényleg nem gondoltam, hogy ennyire jól fogok szórakozni ezen a filmen. Egyrészt oltári nagyokat mosolyogtam Jackson fején, meg hogy szerencsétlen állandóan pórul jár, de hát pont ez történik a negatív szereplőkkel a jó filmekben, szóval megérdemelte. Nekem Emily Osment is hatalmas meglepetés volt, mert én Lillyként nem annyira szerettem a Hannah Montanában, de itt nagyon jó volt. Kell egy jó szerep, és máris tud tündökölni, és úgy mellesleg nem is énekel rosszul, ez is kellemes meglepetés volt nekem. David Henrie (Justin) és Moises Arias (Rico) pedig nagyon tündéri testvérpárt alkottak, de őket amúgy is szerettem a saját sorozatukban, szóval ez nem volt újdonság. A lényeg, hogy ez egy teljesen helyénvaló Disney film volt, nem mondom, hogy akármikor újranézős, de ha adják valamikor a tévében, akkor simán megnézném még egyszer.



2010. ápr. 15. 11:31 - írta pingi

Már egy ideje várok erre a filmre, és valószínűleg pont ezért nem is tetszett nekem annyira. Egy amolyan tipikus sztár találkozik átlagos lánnyal-történet, ahol persze mindenki imádja a sztárt, kivéve az a bizonyos lány, aztán végül mégiscsak megszeretik egymást, hogy aztán jöhessenek a bonyodalmak. Szóval ez akár még jól is elsülhetett volna, de nekem mégis borzasztó hiányérzetem volt utána.

Ami abszolút pozitívum, az nálam Sterling Knight, hozzá valahogy nagyon illik ez a beképzelt híresség-szerep, pontosan ugyanazt kellett hoznia, mint a Sonny with a Chance-ben. Annyi különbséggel, hogy itt sajnos meglehetősen vérszegény partnert kapott. Pedig Danielle Campbell igazán gyönyörű lány, csak már alapból egy pocsék karaktert kellett eljátszania, hiszen Jessnek gyakorlatilag semmi sem tetszik, de még ezt sem sikerült igazán áthoznia. Gyakorlatilag kétféle érzelmet mutatott az egész film alatt, a vidámat és az elégedetlenkedőt. De hát még csak 14-15 éves, annyira sokat talán nem is kell elvárni tőle. A szereplők közül tetszett még Chelsea Staub, a Jonas sorozat Stellája, bár neki most nem jutott sok szerep; és nekem még Maggie Castle is tetszett Jess nővéreként, csak őt sajnos nem sikerült kibontakoztatni. És itt van a fő probémám, hogy akkor ő minek is kellett ebbe a filmbe?? Annyira azért nem volt hülye, hogy ne tűnjön fel neki, hogy a húga minden alkalommal eltűnik, és egyszer Christopher legjobb barátja szól neki, hogy Jess hazament, másszor pedig elmegy Chris lakásába és ebből sincs semmiféle bonyodalom? Mintha nem is Chris elsőszámú bugyuta rajongójáról lenne szó... Azt sem értem, hogy Jess hogyan úszhat meg mindent, az állandó eltűnéseitől kezdve a nagyi kocsijának elsüllyesztéséig, a paparazziról nem is beszélve. A szülők ilyenkor miért intézik el annyival, hogy jól van kicsim, látom, hogy szomorú vagy, de ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell.

Tanulság: kezdek nagyon kinőni az ilyesfajta filmekből. Pedig még mindig ezeket élvezem a legjobban.



2010. márc. 16. 16:48 - írta pingi

Nem tudom, hogy direkt azért olvastam el a könyvet hamarabb, hogy aztán mondhassam a film után, hogy a könyv mennyivel sokkal jobb. De most valahogy így sikerült. Annak ellenére, hogy a könyvben Percy csak 12 éves, tehát az abszolút egy mese, míg a filmben körülbelül 16, tehát akár idősebbeknek is szólhat. De a lényeg, hogy a könyv jobban tetszett, és igazából örülök annak, hogy a film egy egész korrekt kis történetként le lett zárva, így nem kell várni a folytatásra. Ami egyébként nem is lesz szerintem, mert ez azért annyira nem volt jó.

Azt kell hogy mondjam, hogy a könyv ismerete nélkül egy baromi szórakoztató kis filmet várhat az ember, mert tényleg az. A könyv ismerete mellett is az, csak mellette van egy kis keserű szájíz, amiért az a fránya mesekönyv sokkal jobbra sikerült, mint ez a nagyszabású film. Nekem a főszereplők egyébként is nagyon tetszettek, szóval talán jobb is, hogy nem ismeretlen kisgyerekeket nyomtak a képünkbe, hanem fiatal felnőtteket jó szöveggel. Szerintem amúgy Uma Thurman volt a legjobb, mint Em néni. Jó, hogy itt nem postázták a fejét az Olimposzra, de kár, hogy Gabe-éket nem intézték el vele. Az úgy muris lett volna.

Amit azért sajnáltam, hogy egy kicsit le volt egyszerűsítve az egész. Nekem hiányzott a jóslat az elejéről, meg nagyon vártam például az Árésszal való kavarást, de persze az is igaz, hogy akkor már bele kellett volna venni az egész Kronosz-dolgot, és akkor meg már nagyon sugallanák a folytatást. De én Árészt akkor is vártam, na. Meg azért is sajnáltam, hogy a szereplők nem 12 évesek, mert itt már tulajdonképpen mindenki vezetett, pedig a buszos nyuggeres fúriás jelenetet is nagyon szerettem volna filmen látni. Amit ugye megakadályozott a saját autó. Meg nem tudom, nekem hiányzott a köd, ami megmásítja a halandó emberek által tapasztalt dolgokat. Pedig mikor Poszeidón kijön az elején a vízből, akkor mutathattak volna valamit, hogy mit lát a szegény horgász bácsi. Enélkül mintha egy kicsit eltérő világot kaptunk volna, mint a könyvben.

Az pedig a leglogikátlanabb dolog volt az egészben, hogy itt tudták mire valók a gyöngyök, és el sem gondolkoztak azon, hogy bakker, részben azért mennek az alvilágba, hogy visszahozzák anyucit, de ha négyen akarnak visszajönni, akkor a 3 golyó rohadtul nem lesz elég. Ez egy kicsit fájt, a rendező bácsi elgondolkozhatott volna azon, hogy a könyvben nem véletlenül volt ez a dolog kicsit másként.



2010. jan. 20. 20:04 - írta pingi

Nekem ma muszáj volt megnéznem ezt a filmet, mert körülbelül ugyanott állok, mint a filmbeli Alexis Bledel. Mármint persze kisebb-nagyobb különbségekkel, csak a lényeg, hogy pont egyetem után, de még határozott elképzelések nélkül. Vagyis Rydennek lennének elképzelései, megvan az álommunkahely, az álomlakás... de sajnos egyik sem jön össze. Így kénytelen még egy darabig a családjával maradni, amíg rendeződnek a dolgai.

A családtagok egyébként valami irtó jófejek voltak. Alexis Bledelt amúgy is nagyon szeretem a Gilmore Girls és a két szép szeme miatt, de itt most szülőként csatlakozik hozzá Michael Keaton és Jane Lynch; Bobby Coleman egy tündéri kis öcsiként és Carol Burnett, mint egy kicsit furcsa nagymama. Szóval ez a család, akik tényleg nagyon szeretnivalóak. Mondjuk Jane Lynch nem annyira, mert itt most eléggé semmilyen. Az aktuális helyes pasi pedig Zach Gilford, de nekem annyira nem tetszett. Mármint ari mosolya van, de körülbelül ennyi. Talán majd látjuk másban is. Egyébként két nagyon kedvenc jelenetem volt, az egyik mikor viszik haza a koporsót, a másik mikor temetik a macskát. Ezeken nevettem, de egy csomószor mosolyogtam, mert ez ilyen kedves cucc volt, tanulsággal a végén.



2010. jan. 8. 21:27 - írta pingi

Van egy pár fiatal színésznő, akit próbálok figyelemmel kísérni, ezek egyike Hilary Duff. Ezért is néztem most meg a Greta című filmjét, ami hát... mondjuk azt, hogy messze nem a legjobb tőle. Hilary Duff komolyan 2003-2004-ben volt a csúcson, a Lizzie McGuire-el, meg a Raise Your Voice-szal (Sztár születik) és A Cinderella Storyval (Los angeles-i tündérmese). Az utolsó film amit láttam tőle, a 2006-os Material Girls is egész jó volt, de a Greta ahhoz képest egy hatalmas mélyrepülés.

Egy problémás lányt játszik, akinek az apja meghalt, az anyja a harmadik férjét fogyasztja, és mivel otthon útban van, és folyton csak baj van vele, az anyja lepasszolja a nagyszülőkhöz vidékre. És Greta nagyon nem tud beilleszkedni. Ami főként azért van, mert nem képes a normális emberi beszédre, csak cinikus megjegyzései vannak, meg listát vezet arról, hogy mit kell megtennie a bekövetkező haláláig, amiről persze külön listát vezet. Mármint a lehetséges öngyilkossági módszerekről.

Mondjuk én nem mondom, hogy ez annyira rossz film volt, csak én valami feelgood cuccot vártam, ha már Hilary Duff, de ez messze nem az volt. Nem volt egy értelmes párbeszéd, a kameramozgás is nagyon idegesítő, Hilary Duff pedig itt sajnos egyáltalán nem szerethető, és kicsit sem tudtam együttérezni vele. Szóval részemről ez most csalódás volt.



2010. jan. 7. 13:27 - írta pingi

Amikor az Emma poszterére kerestem, akkor találtam meg ennek a filmnek a poszterjét. Gondolom azért dobta ki ezt is, mivel az egyik főszereplő Emma Watson, a Harry Potter sorozat Hermione-ja. Én úgy tudom ez az egyetlen filmje a Harry Pottereken kívül (kivéve a Cincin, de ott csak szinkronizál), de nekem nagyon tetszett, és szívesen látnék tőle mást is. Annak ellenére, hogy ebben a filmben szerintem ő volt legkevésbé szerethető a három lány közül.

Emma Watson, Yasmin Paige és Lucy Boynton mellett árva lányt játszik, akit csecsemőkorában szedett össze valahol egy kicsit különös figura, a nagy kalandor, Gum. Azonban az öregember csak néha-néha tér haza, általában egy-egy újabb gyerekkel, míg végül többet nem jelentkezik. És itt kezdődnek a problémák. A szintén árva Sylvia Brown-nak és nénikéjének nincs elég pénzük, hogy eltartsanak három gyereket, meg fenntartsák a nagy házat, ezért először is kiadják a ház szobáit. Csupa kedves ember költözik hozzájuk, és olyanok lesznek, mint egy nagy család. A lányok jó iskolában kezdenek tanulni, többek között táncolni és színészkedni, és végül ezzel fognak hozzájárulni a család megélhetéséhez. Ám míg Pauline híres színésznő, a nála fiatalabb Petrova inkább pilóta, Posy pedig balerina szeretne lenni. A három lány megfogadja, hogy valami olyasmit fognak létrehozni, amivel bekerülnek a történelemkönyvekbe.

Az egész olyan volt, mint egy tündérmese, egyedül azt sajnálom, hogy túl kevés ideig tartott. Akármilyen probléma vetődött is fel, az a következő pillanatban máris megoldódott, mert egyszerűen nem volt idő arra, hogy mindent ki lehessen fejteni ebben a csekélyke nyolcvanöt percben. Van belőle könyv is, majd ha egyszer elolvasom, abból remélem ki fog derülni, hogy valójában mennyire sikerült a lányoknak felnőniük. Mert a filmnek erre sajnos már nem maradt ideje.



2010. jan. 2. 0:44 - írta pingi

Nem egy új film, és én is rengetegszer láttam. Tipikusan olyan film, amit ilyenkor ünnepekkor le szoktak adni a tévécsatornák, tavaly karácsonykor és szilveszterkor is meg lehetett nézni, ha jól emlékszem mindkétszer a film+ műsorán. Van belőle könyv is, aminek már egy ideje tervezem az elolvasását, talán majd hamarosan sort kerítek rá. Majd meglátjuk.

A film tulajdonképpen egy Hamupipőke-feldolgozás, egy kisebb csavarral. A főszereplő lány, Ella, nem sokkal születése után egy eléggé kellemetlen ajándékot kap, az engedelmességet. Ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy amit mondanak neki, az számára mintha parancs lenne, és ez ellen nem tud semmit sem tenni. És a két gonosz mostohatestvére elég hamar rájön erre a furcsaságra, és rendre kihasználják az Ellával szembeni fölényüket. Ella végül megelégeli a dolgot, és útra kel, hogy megszabaduljon a különleges ajándékától. Az útját azonban különféle lények keresztezik, ogrék, koboldok, óriások, a hatalmas rajongótáborral rendelkező Char herceg, és annak gonosz nagybátyja.

Kicsit bugyuta, kicsit cukros, de azért imádom ezt a filmet. Főként Anne Hathaway miatt, akitől ez a kedvenc filmem. Neveletlen hercegnőként is szerettem, de abból sokkal inkább kedveltem a könyvet, ráadásul a második résznél már végképp elvágták magukat nálam. Nem sok filmjét láttam, de az biztos, hogy a Get Smart (Zsenikém) nem miatta volt oltári jó, és nálam Az ördög Pradát visel és A csajok háborúja is eléggé leszerepelt.



2009. dec. 27. 12:53 - írta pingi

Család nyomására tegnap este Becstelen Brigantykat néztünk. Ők negyedjére, mi elsőre. És mivel ők nem azok a fajták, akik egy filmet ilyen sokszor megnéznek (még moziban is többször!), én valami nagy durranást vártam. Annak ellenére, hogy nem mindig lehet megbízni az ízlésükben. És persze csalódtam.

Pedig maga a film nagyon jól indult, az első jelenetet én a film fénypontjának nevezném, nagyon hangulatos, zseniális párbeszédek, tökéletes alap egy jó filmhez. Csak aztán a későbbiekben nem maradt meg ez a szint. Nem azt mondom, hogy kellett volna bele több akció, meg skalpolás, és akkor mennyivel jobb lett volna. Mert ez sem feltéltenül biztos. De így magában szerintem nagyon lapos volt. Kicsit fel kellett volna pörgetni a dolgokat, esetleg egy fél órával kevesebb ideig húzni, és akkor talán nem lett volna ennyire unalmas.

Persze mondták nekem, hogy biztos azért, mert Brad Pitt legtöbb filmjét én valahogy sikeresen végigunom, vagy éppen végig sem bírom nézni (Benjamin Button), de itt még ezt sem lehet ráfogni. Mert Brad Pitt itt kivételesen végig a legjobbat hozta, és nem csak ő. Szóval itt egyértelműen mással volt baj.



2009. nov. 19. 12:40 - írta pingi

Úgy ültem neki ennek a filmnek, hogy az ismerőseim akik látták, mind azt állították, hogy ez mennyire egy remek film. Nekem ugyan voltak fenntartásaim, Meryl Streep mondjuk úgy, hogy nem a nagy kedvencem, de végülis Amy Adams nagy kedvencem, és a film témája (leendő) szakmába vág - és nem, nem az írásra és blogolásra gondoltam.

Aztán úgy alakult, hogy nekem lett igazam. Meryl Streep lehet felőlem akármilyen nagy színész, mostanság csak gagyi filmekben játszik gagyi szerepeket. Amiben én utoljára láttam (Mamma Mia!, meg Az ördög Pradát visel), azok körülbelül ugyanolyan jellegű filmek voltak, mint ez a mostani, és most elnézést kérek azoktól, akiknek tetszett a fent említett két film. De egyik sem volt valami nagy jelentőségű alkotás. És itt még jön a semmilyen szerephez ez az eltúlzott nyivákolás-sipítozás, mellette meg olyan játék, ami egy elsőszerepes színésztől még úgy elnézhető, de nem Meryl Streeptől. És sajnos azt kell hogy mondjam, most még Amy Adams sem remekelt. De lehet hogy ezt a csak film teszi, mert én megvallom őszintén, halálra untam magam. Igaz, a film végén pozitív érzésekkel álltam fel, de ez nagyon gyorsan elpárolgott, és mostanra már csak a negatív dolgok maradtak meg.

A történet két szálat vonultat végig a film során, egyszer 2002-ben járunk, amikor is Juile elhatározza, hogy blogot ír, amin leírja, hogy hogyan főzte végig Julia Child szakácskönyvét 1 év alatt. Az persze eléggé érthetetlen, hogy igazából miért kell ezt csinálnia, főleg mert ezzel veszélyezteti a biztos bevételi forrását, a munkahelyét (még akkor is ha nem éppen álommunkáról van szó), másrészt meg teljesen elhanyagolja az egyébként baromira türelmes és megértő férjét. A másik szálon pedig azt nézhetjük végig, hogy a Párizsban unatkozó amerikai feleség hogyan jut el egy főzőtanfolyamtól odáig, hogy kiadják a könyvét. Hozzáteszem, a férjéről hasonló jókat lehet elmondani, mint Julie férjéről, két ilyen nőhőz szerintem rohadt nagy megértés és persze szerelem kell.



2009. nov. 9. 18:45 - írta pingi Amit tudtam a filmről az annyi, hogy csilivili, hercegnős, boszorkányos... ez alapján a három dolog alapján egy olyan filmet vártam, ami nekem tetszene, ám most ez valamiért mégsem. Disney channel movie, szóval szerintem már kinőttem belőle. Más esetben ez persze nem szokott ez problémát okozni, de ez a film szerintem olyan szinten nincs kidolgozva, hogy az már fájdalmas.

Leginkább azzal van probléma, hogy nagyon összevissza az egész. Van két lány, akik egyébként ikrek, meg boszorkányok, meg hercegnők, meg egy másik világból jöttek, meg meg kell menteniük a világot a sötétségtől, ja és egyébként ma van a születésnapjuk. És mindezzel meg kell birkózniuk kb 6 óra alatt, ami filmen meg másfél óra. És néhány dolog nagyon logikátlan. Az is igaz, hogy nem az én korosztályomnak készült, tehát mondjuk 10 év körüli gyerekeknek ez biztosan kellemes kikapcsolódást nyújthat halloween este, de azért nekem most muszáj kötözködnöm egy kicsit. Egyébként van második rész is, előfordulhat, hogy csekkolom. Go Twitches, go Twitches :)



2009. okt. 19. 22:09 - írta pingi

A gyilkossági helyszínek és a hullák eltakarítása meglehetősen undorító, azonban igencsak hálás meló, főleg ha a piszkos munka utáni csekkre gondolunk. És Rose-nak igencsak szüksége van a pénzre, tekintve hogy egyedül neveli a fiát, akinek eléggé extrém viselkedési problémái vannak, és emiatt egy drágább iskolába kellene járnia. Tehát amikor az amúgy házas rendőr szeretője megemlíti Rose-nak ezt a munkát, mint lehetőséget, a lány kap az alkalmon. Ráadásul beveszi a húgát is a családi bizniszbe.

A lányok meglehetősen morbid munkáját leszámítva, összességében egy nagyon kedves történetet kapunk. Egyrészt Amy Adams lehet akármennyire elgyötört, akkor is nagyon gyönyörű, a húgát játszó Emily Blunt pedig szintén megállja a helyét a filmben, annak ellenére hogy bennem sem A Jane Austen könyvklubban, sem pedig Az ördög Pradát viselben nem hagyott mély nyomokat, más filmjét pedig egyelőre még nem láttam. Ebben a filmben azonban tényleg majdnem mindenki szerethető volt.



2009. szept. 27. 21:28 - írta pingi

Genevieve mindig boldog, mert elhatározza, hogy mindig boldog lesz. Legkevésbé a férfiak nem fogják elrontani a boldogságát, ezért szigorúan csak ötször randizik egy pasival, és ezzel a jelöltek is tisztában vannak. Ám amikor Greg lelép az ötödik randi után, ami Genevieve szerint még csak a negyedik volt, a nőnek rá kell jönnie, hogy a szerelemben márpedig nincsenek szabályok.

Akár még jó film is lehetne, de nem az. És ennek Nia Vardalos az oka. Egyrészt meglehetősen brutális belegondolni, hogy ez a nő tulajdonképpen annyi idős mint az anyukám és itt pont úgy viselkedik, mintha minimum 20 évvel fiatalabb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a film rosszabbik fele azzal megy el, hogy az idióta fogvillantós mosolyát produkálja. A Bazi nagy görög lagziban szerintem oltári aranyos volt, itt meg annyira mű, hogy az valami elképesztő. Ettől függetlenül egyszer nézhető film. Ja, és ha már említettem a görög lagzit, még egy kapcsolat van a két film között: a partner ugyanis itt is John Corbett, aki egykoron Ian-t játszotta.



2009. szept. 22. 19:36 - írta pingi

Egyesek azt állítják, hogy ez az új High School Musical. Hát nem tudom, mindenesetre én azért néztem meg, mert a vámpíros naplós Nina Dobrev szerepel benne, akit... hát nem kéne csak azért elítélni, mert egy unalmas vámpíros cuccban játszik. Hát nem is, itt ugyanis nagyon jó. Sokkal jobb a High School Musicales csajnál, ha már úgyis említettem az "elődöt". De amúgy tényleg nevezhetnénk elődnek is, mert valószínűleg csak azért nincs benne a címében a "high school", mert kivételesen nem egy iskolában játszódik, hanem egy plázában.

A Nina Dobrev által alakított Ally ugyanis lényegében egy plázában nőtt fel, mert van ott egy kis üzletük. Ally mindenképpen a zenével szeretne majd a későbbiekben foglalkozni, ezért a plázában szokott gyakorolni éjszakánként, mikor egyszer csatlakozik hozzá egy titokzatos hang is (hívhatnánk az áruház fantomjának is :D). Nem tart sokáig, míg Ally megismeri a hang tulajdonosát is, Joey-t (Rob Mayes), egy áruházi mindenest, és kezdenek egyre inkább összemelegedni. Azonban közéjük áll az áruház tulajdonosának a lánya, Madison (Autumn Reeser), aki amellett hogy Allyék bolthelyiségére pályázik, nem nézi túl jó szemmel a kettejük között kibontakozó szerelmet.

Egyrészt ki kell emelnem, hogy Nina Dobrev itt tényleg jól játszott, de már a Vampire Diaries-ben is tetszett, de az meg történetileg nem tud megfogni. Joey sajnos elég tutyimutyi volt amikor Madison rászedte, de arról igazán nem ő tehet, hanem a történetírók, tehát azt kell mondjam, hogy ő is igazán jó volt. És különösen azok voltak a jó jelenetek, amikor ők ketten együtt énekeltek. A többi betét valahogy nem tetszett annyira, de a közös számok nagyon jók voltak. Egyedül a történet végét tudom csak kifogásolni, mert szerintem túl hosszúra nyújtották az énekelgetést, és igazából nem lett semmi sem megoldva. Vagy csak én gondolom így?



2009. szept. 22. 14:05 - írta pingi

Ki ne látta volna egykoron Reese Witherspoon és Luke Wilson főszereplésével a Dr Szöszi című filmet, mely annyira sikeres lett, hogy készült belőle második rész, musical, sőt még ez a kis maszlag is, aminek aztán tényleg semmi köze nincs az eredetihez. Mindössze annyi, hogy a főszereplő ikerpár (Milly és Becky Rosso) szintén szőkék, buták, de ha a szükség úgy hozza, akkor mindenre képesek. Ja és nem mellesleg a Reese Witherspoon által játszott Elle Woods unokahúgai.

Na és ez az a dolog, amit úgy ahogy van, ki kellett volna hagyni. Ha egy jó filmet akartak volna csinálni, akkor nem kellett volna hozzá semmilyen nagy név (gondolok itt a film címére, illetve az unalomig ismételt Elle Woods-dolog), hanem meg kellett volna oldaniuk saját maguktól is, és akkor talán egy szórakoztató filmet kapunk. De így állandóan csak az járt a fejemben, hogy ez a film miért is akar ennyire hasonlítani egy másikhoz, főleg hogy egyáltalán nem sikerült neki. Mert ez még az eredetinél is sokkál butácskább. És igen, tudom hogy Reese Witherspoon producerkedett kicsit, azért van a neve a plakáton. Egyébként nem szerepel, ne várjátok.

Van ugyanis ez a bizonyos ikerpár, Annie és Izzie Woods, akik édesapjuk áthelyezése miatt új iskolát kezdenek, ahol érvényben van egy 1000 oldalas kódex, aminek minden egyes szavát be kell tartaniuk. De mivel a lányok egy kicsit több jogi érzékkel vannak megáldva mint a többiek, ezért átlátnak a kódex sorai között, és rájönnek, hogy a kötelezően egyszínű harisnya bizony lehet rózsaszín is, illetve hogy a nyakkendőt igaz, hogy kötelező viselni, de az már nincs megszabva, hogy mégis hol. És éppen emiatt tökéletesen meg tudják védeni magukat, mikor csalással vádolják őket, amit egyértelműen nem ők követtek el.

Az meg csak engem idegesít, hogy ezeknek a lányoknak teljesen egyenesre volt vágva a hajuk? Ilyen egyszerűen nem létezik, vagyis de, egy béna paróka fodrász kell hozzá, aki azt hiszi, hogy az egyenes haj divat.



2009. szept. 9. 19:29 - írta pingi

Na ez elé a film elé körülbelül úgy ültem le, hogy biztos egy jó kis vígjáték lesz, annak ellenére, hogy tudtam mi lesz a vége. A barátaim is többnyire ajánlották, persze azt is elmondták, hogy mi lesz a vége, de ezt most itt nem szeretném az orrotokra kötni. Lényeg a lényeg, biztos nem lesz majd unalmas.

Hát tévedtem, megint. Ez a film annyira álmosító, nem is tudom megmondani, hogy ez mégis miről szól, vagy hogy mi egyáltalán az értelme. A barátommal néztem, aki a film végén közölte, hogy ez a film azért készült, hogy a lányok egy jót sírjanak rajta, csak aztán elszúrták. Hát ja. Én normális esetben egy ilyen film végét végigkönnyeztem volna, de itt egyszerűen annyira nem lehetett.

Tehát ez a film megbukott, mint kutyásfilm, mert ennél ezerszer szebb, jobb, viccesebb, meghatóbb kutyás film is van, ami sokkal életszagúbb ennél. Másrészt megbukott, mint családi-párkapcsolati-akármilyen film, ugyanis Jennifer Aniston és Owen Wilson nagyon nem meggyőző, ahogy családot alapítanak, és közben folyamatosan veszekednek. Ilyen jellegű filmekben is vannak sokkal jobbak, és igen, nagyon unalmas, hogy a film fele csak az, hogy ők ketten veszekednek egymással, vagy a kutyával. Más cimkét nem tudok rá aggatni, de az biztos, hogy abban is megbukott volna.



2009. szept. 8. 22:51 - írta pingi

Natalie éltanuló, élsportoló, a lehető legjobb egyetemre fog bekerülni, és éppen összejött az iskola leghelyesebb srácával. Vagyis tökéletes az élete. Egészen addig, míg ezt az idilli állapotot meg nem bolygatja egy különös fiú, Keith, aki Natalie tanulótársa lesz kémián, és egy különleges barátja iskolán kívül.

A történetre így első hallásra én nem túlságosan voltam kíváncsi, amolyan könnyed kis limonádénak gondoltam, aztán pedig hatalmasat tévedtem. Szóval azt már most le kell szögeznem, hogy ez a film egyáltalán nem olyan volt, mint amit a fenti alapján várni lehetne, hanem ez igenis egy elég komoly dráma. Ám annak ellenére, hogy valamilyen szinten csalódtam, azért még örülök is, hogy így történt, mert most ez jobban is illett a hangulatomhoz. 

Színészi alakításilag nekem Keith valamiért nem tudott tetszeni, de Natalie meg nagyon. Ezért is ért kisebb meglepetésként, amikor láttam, hogy Elisabeth Harnois, a Natalie-t játszó színésznő, 79-es születésű, azaz idén már betöltötte a harmincadik(!) életévét. Akkor meg miért néz ki 17-nek? Valaki elárulhatná, hogy ezt mégis hogy csinálja.



2009. szept. 3. 20:48 - írta pingi

Van négy barátnő, akik mindent megosztanak egymással. És van egy nadrág, ami különös módon mind a négyükre passzol, akármennyire különbőznek is. Ezért elhatározzák, hogy megosztják azt is a nyár során, amit mindenki máshol tölt. Mindannyiuknál egy bizonyos ideig van a nadrág, aztán küldik a következőnek. Ez volt az első részben is, és most a második részben egy újabb nyár történetét láthatjuk meg. A négy lány pedig Lena (Alexis Bledel - Gilmore Girls), Tibby (Amber Tamblyn - Joan of Arcadia), Carmen (America Ferrera - Ugly Betty) és Bridget (Blake Lively - Gossip Girl).

Amit máris le kell szögeznem, hiába második rész, ez a film is volt legalább olyan jó, mint az első. Persze nem mondom, hogy sokat kell várni tőle, egy könnyed nyári film, négy imádnivaló lánnyal. Nekem most elsősorban Tib és Carmen nyara tetszett legjobban, de mindegyikük nyara tanulságos volt most is. Amit Lenával és Kostas-szal műveltek az például annyira nem tetszett, de végülis ezt is feledtetni tudta velem Alexis Bledel szépsége. Tehát végeredményben jó kis film volt, csak ajánlani tudom (az első résszel együtt).



2009. szept. 2. 20:45 - írta pingi Nem akartam erről a filmről írni, de annyira pozitív érzést hagyott bennem, hogy egyszerűen kell írnom legalább egy rövidke bekezdést. A filmet anyukám ajánlotta, de tipikusan olyan film, ami egy elvált nőnek tetszhet, ezért is gondoltam, hogy ez nem lesz az én filmem. És mégis. A történet annyi, hogy egy frissen elvált nőt elküldenek a barátnői Toszkánába, mert remélik hogy jót fog tenni neki az utazás. Aztán hirtelen elhatározásból, vagy csak mert hisz a sorsban és a jelekben, de vesz egy házat, amit elkezdenek felújítani néhány újdonsült ismerősével. És végül nemcsak hogy új otthont, de egyben családot és rengeteg barátot is talál. Azt hiszem el fogom olvasni a könyvet is, mert ez így egynek nagyon tetszett, és azt hiszem hogy a könyv is fog.


2009. szept. 1. 23:47 - írta pingi

Már annyira vártam ezt a filmet, és egyáltalán nem csalódtam. Egyedül a varázslós részek nem tetszettek, de csak mert nagyon gagyin voltak megoldva. Egyébként valami hihetetlenül jó volt. Igazi disney-s. Magyarán nagyon-nagyon tetszett.

A történet a következő: Alex hozza a sorozatban is megismert formáját, és most is olyasmiket csinál, amit nem kéne: tiltott varázslatok, nem tartja be amit a szülei mondanak... Ezért a szülők elhatározzák, hogy a tervezett vakációjuk teljesen varázslás-mentes lesz. Persze ezt nem sikerül mindegyikőjüknek betartani, sőt. Igazából mindhárom gyerek varázsol, hiszen varázslat nélkül nem lehet élni. Alexnek ez nemkicsit nem tetszik, ezért azt kívánja, hogy bárcsak a szülei ne is találkoztak volna. És ami még rosszabb, ez valóra is válik. És ha a szülők nem találkoznak, akkor a három gyerek sem születik meg. Vagyis körülbelül 48 órájuk van, hogy mindent visszacsináljanak, mielőtt végleg eltűnnének.

Ami különösen tetszett, hogy a Hannah Montana filmjével ellentétben, itt teljesen jók voltak a családi viszonyok. Senki sem volt elnyomva, hanyagolva, nem voltak logikátlan részek, és a kapcsolatokat is nagyon jól bemutatták. Különösen a szülő-gyerekek, illetve Alex-Justin kapcsolatokat. Ami mondjuk kicsit idegesítő volt, hogy Justinnak és Alexnak pont egy eléggé veszélyes helyzetben, lebegő, bármikor lezuhanható sziklákon kellett megvitatniuk a problémájukat. És miután több perc azzal telt el, hogy bemutatták azt, hogyha nem koncentrálnak a sziklákra, akkor lezuhannak, de mikor átértek, akkor a sziklák valamiért mégsem estek azonnal le a szakadékba.

A kedvenc beszólásom pedig az volt, mikor Alex erősködött az esőerdőben, hogy szeretne ő menni elől, mire Justin közli, hogy a probléma csak annyi, hogy Alex nem tud térképet olvasni. Sem iránytűt. Sem spanyolt. Nem is értem, hogy engedhette mégis Alexet irányítani. :D



2009. aug. 26. 17:58 - írta pingi

Valamiért mindig is messziről kerültem ezt a filmet, mert néhány ismerősöm eléggé nyomatja most ezt a Jonas Brothers cuccot, és a Camp Rock-ot én mindig is Jonasékkal azonosítottam. Ők pedig sosem voltak szimpatikusak, és a film után sem lettek sokkal jobban azok. De ez mindegy. Két dolog van, amiért mégis megnéztem, az egyik Demi Lovato, aki a jelenleg kedvenc sorozatomban, a Sonny with a Chance-ban szerepel (ajánló majd később), és itt sem csalódtam benne. A másik pedig Meaghan Jette Martin, aki másik friss kedvencemben, a 10 dolog amit utálok benned sorozatverziójában szerepel, mint Bianca Stratford (szintén lesz majd róla szó a blogon).

Tehát megnéztem, és nem bántam meg. És már előre várom, hogy mit hoznak ki a második részből. A történet itt sem bonyolult. Van ez a zenei tábor, ahová Mitchie nagyon el szeretne jutni, és sikerül is neki, csak épp mint a szakács lánya. A problémák ott kezdődnek, hogy ezt letagadja, és egy kellemes kis történetet kerekít a híres édesanyjáról, ami persze cseppet sem igaz.

Igazából ez a tábor-dolog eléggé hajaz a Hilary Duff-féle Raise Your Voice-ra (sajnos magyar címekben nem vagyok otthon, de most megnéztem, hogy a "fantasztikus" Sztár születik címen fut). Szóval nevezhetjük ezt egy afféle új Raise Your Voice-nak is, csak éppen kevesebb drámával. Tehát egyáltalán nem volt rossz, egyedül a tábort lezáró előadások nem voltak valami fényesek. Mármint lehetett volna sokkal jobbat is kihozni belőle, Mitchie dala például abszolút nulla volt addig, amíg Shane (az egyik Jonas brother) be nem csatlakozott.



Régebbiek | Végére »